Bundesliga : Werder Bremen – VfB Stuttgart

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A második egyben utolsó ötletadó ajánlásunk esetében egy hazai győzelemre gondoltunk méghozzá a Bundesliga 23. fordulójának nyitómérkőzésén.

Ötletadó elemzések: Olyan mérkőzésekre létrehozott ajánlások, amelyeket nem érzünk annyira biztonságosnak, hogy a prémium szolgáltatásunkba megosszuk azokat és nagyobb tétekkel kössünk fogadást azokra. Viszont van bennük érték és lehetőség, ezért érdemes lehet minimális téttel (max. 1 egység) kockáztatni, az adott opciókra.


Ötletadó rovatunk statisztikája:
56 nyertes – 28 vesztes ajánlást tettünk közzé.


Ma is behúzzák a kötelezőt a Brémaiak? (Fotó: Getty Images)

I Werder Bremen – VfB Stuttgart I

A találkozón lényegében bíznánk a hazai csapatban, akik egy igencsak formán kívüli Stuttgarttal találkoznak ma. Gyakorlatilag a Werder 2019-ben még veretlennek számít, míg a mostani ellenfele a tavaszi szezon kezdete óta mindössze 1 pontot szerzett, azt is hazai pályán a Freiburg ellen. Az adatokat nézegetve egy dolog “szúrt szemet” számunkra, ami a következő lenne.

A VfB Stuttgart 2019-ben öt bajnoki mérkőzésén rendre kettő, vagy több gólt kapott , míg a Werder hazai pályán kétszer lépett pályára 2019-ben egyszer 2-2-t ért el a Frankfurt csapatával, ezt követően pedig 4-0-s sikert aratott az Augsburg ellen.

Tehát a mérkőzésen nekünk ezen statisztikai adatok alapján, a hazai pálya előnye, illetve a formai különbségeket látva mi bíznánk abban, hogy a zöld-fehér “alakulat” ma képes lesz legalább két alkalommal megzörgetni a vendégek hálóját. A VfB nagyon gyenge szezont fut idegenben 11 mérkőzés alatt 27 gólt kapott az együttes. Úgyhogy szerintünk ma is jöhetnek azok a bizonyos gólok, amelyben nagyobb érték van, mint a szimpla hazai győzelemben. Úgyhogy érdemes lehet alacsony téttel megpróbálni ezt a lehetőséget és várhatóan zöldülhet ez az ajánlás.

Werder Bremen – VfB Stuttgart (20:30)
Tipp:Több, mint 1,5 gól (Werder Bremen gólszám) odds:1,66 Ötletadó max. 1 egység
Ezek a meglátások nem tartoznak a “prémium szolgáltatásunkhoz”, döntő többségben ezeket a mérkőzéseket “ötletadó ajánlásokként” osztjuk meg az olvasóinkkal. Személyes vélemények, illetve kisebb “elemzések” találhatóak a cikkek döntőrészében. Ezen tartalmak tehát sem prémium, sem ingyenes szolgáltatásunk részeként nem tekinthetőek.

 

0