Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Bundesliga: Újfent győzelmi kényszerben a Bayern!

A Borussia Dortmund tegnapi győzelmének köszönhetően a Bayern München ismét győzelmi kényszerbe került és szombaton a 15. helyen álló VfB Stuttgart ellen, nagy valószínűséggel meg is szerezhetik a győzelmet a bajorok!

A müncheniek nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen a német bajnokságon kívül, a Bajnokok Ligájában is helyt kell majd állniuk a jövő héten. Ugyan a PSG ellen, egy gólos előnyből várhatják a visszavágót, ám ezt az fórt, akár gyorsan le is dolgozhatják majd a párizsiak, ami miatt nyílttá válhat a továbbjutás kérdése. A Bayern vezetőségnek, szakmai stábnak, illetve a játékosoknak sem férne bele véleményünk szerint az, hogy a BL-ből ilyen korán búcsúzzanak, úgyhogy kíváncsiak leszünk, hogy ma mennyire fogja Nagelsmann a keretét rotálni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenleg látott versenyhelyzet miatt, nem igazán fér bele a vendégek részéről az, hogy egy „B” keretet küldjenek fel a pályára, hiszen itt akár egy vereség is fájó hibapont lehet a végelszámolást tekintve. A megszerzett előzetes információnk szerint, szinte minden kulcsember a pályára lép ma a VfB Stuttgart elleni mérkőzésen, úgyhogy joggal bízhatunk abban, hogy a bajorok ma is a három pontért utaztak. A házigazda VfB Stuttgartól elmondható, hogy a 2022/2023-as kiírásban nem futnak jó szezont és ugyan jelenleg a kiesést jelentő vonal felett állnak, de ezt csak a jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, hiszen a VfL Bochum, Hoffenheim és jómaguk is 19 ponttal rendelkeznek 22 fordulót követően. A mai mérkőzést a hazaiaknál Guirassy és Muller sérülés, míg Sosa eltiltás miatt hagyja ki. A Bayern München részéről pedig Hernandez, Mazraoui és Neuer játékával nem számolhatnak továbbra sem.

HASZNÁLD KI A NAGY TAVASZI AKCIÓNKAT!

2023. március 1. és 15. között minden egyes havi szolgáltatásunkat -30% kedvezménnyel veheted igénybe! Csak használd a kosár, vagy pénztár oldalon a SPRING30 kuponkódot!


BundesligaFH: 18:30

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Mindkét együttes pontszerzési kényszerben van, de azért az idei teljesítmények között óriási a különbség. A Bayern joggal pályázhat megint arra, hogy a 23. fordulót a bajnokság élén zárja, de ehhez ugye be kellene gyűjteni a három pontot a bajoroknak. A VfB Stuttgart ugyan gólerős támadósorral rendelkezik, de a védelme nem a legjobb, így szerintünk a müncheniek legalább két, de akár több gólt is rúghatnak a mai összecsapáson. A felek múltjában viszont többször is előfordult az, hogy a Bayern pontokat veszített és elég csak a 2022-es évet megnézni, ahol két 2-2-es döntetlen szerepel a csapatok múltjában. Úgyhogy kellő fenntartással kezeljük azt, hogy itt ma a Bayern „tutira” nyerni fog, de annyi szent, hogy minden a győzelmük mellett szól. Ezért mi bizalmat szavazunk a vendégeknek, de ezt a gólváltással karöltve teszzük meg. Így a fogadásunk a Bayern München győzelmére, illetve az említett gólváltásra vonatkozik. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! 

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!


MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 2.86
VfB Stuttgart v Bayern MünchenBayern München + Igen (1×2 + Mindkét csapat szerez gólt)


Ajánlott tétegység

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)

A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!

Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.

Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás). 
A  fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.

Kifizetési lehetőségek: 
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.

-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás 
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.

5/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: