Bundesliga : Schalke 04 – Mainz – 20:30

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A Bundesliga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Schalke fogadja otthonában a Mainz csapatát. Vajon képesek lesznek a hazaik megtartani a javuló formájukat, avagy a hiányzókkal tizedelt Mainz ismét pontot szerez?



Mindenképp izgalmas ez a párosítás, hiszen egyik fél sem tett le az utóbbi években semmi maradandót az asztalra és itt lenne az ideje egy jobb szezont futnia a csapatoknak. A hazaiak viszonylag jó formában vannak, hiszen 4 fordulót követően 2-1-1-s mérlege van a csapatnak. Ezzel ellentétben a Mainz nem kezdte jól a bajnokságot és egymást követően az első három fordulóban vereséget szenvedett a csapat, majd a 4. fordulóban a gyengélkedő Hertha ellen 2-1-s győzelemmel szerezték meg idei első pontjaikat. Ami azt illeti a mostani Schalke jóval erősebb, mint a Mainz. Ez több tényezőben is megmutatkozik, de leginkább a védelmet emelném ki a két csapat teljesítményéből. A hazaiak a Paderborn ellen kaptak ugyan egy gólt, de összességében csak a Bayern München volt az aki képes volt többször mattolni a védelmet. A vendégekről viszont ez egyáltalán nem mondható el és látható, hogy minden egyes mérkőzésükön gólt kaptak, sőt 4 fordulót követően 13 kapott góljuk van, ami a Bundesliga legrosszabb mutatójának minősül és mérkőzésenkénti 3,25-s átlagot jelent a bekapott gólokat tekintve.

A Schalke elég magabiztos győzelmet aratott az utóbbi két fordulóban és hazai pályán egyértelműen esélyesnek számít a csapat.

Szinte minden egyes tényező a hazaiak sikere mellett szól. Vajon képesek lesznek behúzni a 3 pontot? (Fotó : Getty Images)

 Ami biztos, hogy a hazai publikum ismét kitehet magáért és úgy, ahogy azt a Hertha, vagy a Bayern München ellen is tették szinte telt házat kialakítva végig szoríthatnak a csapatukért. Ez mindenképp biztató tényező, ráadásul a Mainz csapatában egyre több a hiányzó játékos. A vendégek keretében Bell, Mateta, Muller, Seydel , Mwene és Ji Dong-Won is hiányozhat, míg a hazaiaknál Raman és Bentaleb az aki biztosan kihagyja a mérkőzést. Egy szó, mint száz a hazai pálya előnye, a jobb formai mutatók, a keretek közötti különbség alapján, mindenképp van érték a hazai győzelemben. Ezért a Schalke győzelmét érdemes lehet megfogadni valamilyen módon a mai nap folyamán.

Schalke 04 – Mainz Fogadási Határidő : 20:30
Tipp : Schlake 04 (Játékidő eredménye) Odds : 1,66

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0