Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Bundesliga: Nem kérdés, hogy mire fogadunk a Hoffenheim-Dortmund fiaskón!

Akár a tabella élén is zárhatja a 22. fordulót a Borussia Dortmund, akik a 15. helyen álló Hoffenheimhez látogatnak.

Elég mély gödörbe került a Hoffenheim és nem igazán látszik az, hogy hogyan is kerülhetne ki az együttes ebből a most látható rossz szériából. Ugye 2023-ban eddig hét tétmérkőzése volt a hazaiaknak és ezen találkozók közül egyet sem tudtak megnyerni, de hogy pontosítsunk két döntetlen, illetve öt vereség a klub idei mérlege. Szombat délután pedig a dortmundi-expressz érkezik hozzájuk, akik úgy tűnik, hogy megtalálták végre azt a formációt, amellyel hétről-hétre sikeresek lehetne. Idén már nyolc tétmeccse is volt a „darazsaknak” és mind a nyolc találkozót győzelemmel abszolválta a Terzic-legénység, egyszóval formailag, illetve morálisan is nagyon rendben van a csapat. Ez a formai különbség pedig akár a pályán is megmutatkozhat, ráadásul az sem könnyíti meg a hazaiak dolgát, hogy rengeteg sérült van a keretükben. A Hoffenheim keretéből Bruun Larsen, Che, Delaney, Dolberg, Promel és Skov is hiányzik. Természetesen a dortmundiaknál is van pár sérült játékos, így Moukoko, Bauza, Kamara, Duranville és az utóbbi hetekben egyre jobb teljesítményt nyújtó Adeyemi sem bevethető, de azért így is egy igencsak ütőképes kezdő vonulhat ki a gyepre a vendégek részéről.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!


BundesligaFH: 15:30

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Egyszer véget fog érni a Hoffenheim rossz szériája, ám úgy véljük, hogy ennek nem most jött el az ideje. A Dortmund tényleg nagyon motiváltnak tűnik, ráadásul az a bizonyos formai különbség, illetve morális fölény megmutatkozhat a pályán és akár több góllal is nyerhetnek a vendégek. Természetesen nem szabad leírni a hazaiakat, ám a 2023-as eredményeket látva, egyszerűen semmi sem szól mellettük. Úgyhogy bevállaltuk a Dortmund győzelmét, hiszen sokkal jobbak jelenleg és ugye akár az első helyen is zárhatják ezt a fordulót. Ennél nagyobb motiváció pedig aligha kell egy csapatnak. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! 

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!


MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.72
Hoffenheim v DortmundDortmund (1×2)


Ajánlott tétegység

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)

A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!

Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.

Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás). 
A  fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.

Kifizetési lehetőségek: 
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.

-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás 
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.

5/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: