Bundesliga : LASK Linz – Salzburg – 17:00

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap két “prémium” elemzés kerül publikálásra. Az első elemzés esetében a LASK Linz – Salzburg mérkőzésre ajánlok fogadást.



A mérkőzés szorzóit őszinte leszek nem értem. A LASK Linz jóval fáradtabb lehet, hiszen az EL-ben a Rosenborg ellen kellett játszaniuk még csütörtökön, ezzel ellentétben a Salzburg könnyed győzelmet aratott kedden és jóval pihentebb is lehet a csapat. A másik érdekes tényező, hogy a vendégek “felszántják” a mezőnyt, hiszen 7 forduló után 34:6-s gólkülönbségük egyszerűen fenomenális, de az sem elfelejthető tényező, hogy eddig minden meccsüket őrült magabiztossággal hozták. A LASK Linz sem teljesít rosszul, ám aligha várok jó teljesítményt az EL szereplés után, főleg úgy, hogy végig kellett koncentrálniuk a győzelem megtartására.

A várható gólszámadatok alapján 1,16, illetve 3,21 a két csapat mutatója.

Papíron várható a Salzburg sikere, ám a gólszámadatok alapján a gólváltás is reális a találkozón. (Fotó : Getty Images)

A vendégek győzelmében szerintem hatalmas érték van, ráadásul a Salzburg 2019-ben mindkét mérkőzését megnyerte a Salzburg a hazaiak ellen. Úgyhogy mindenképp bizakodó vagyok, a vendégek a legjobb támadósorral érkeznek és ahogy már említettem is pihentebbek. Ha alacsonyabb lenne a szorzó nem törődnék a mérkőzéssel, de 1,72-s szorzóért cserébe óriási hiba lenne kihagyni a találkozót.

LASK Linz – Salzburg Fogadási Határidő : 17:00
Tipp : Salzburg (Játékidő eredménye) odds: 1,72 Tét : “B” kategória 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0