Bundesliga : Freiburg – Bayern München – 20:30

A német bajnokság tizenhatodik fordulójának ezt a mérkőzését muszáj kihasználni. A pályán a Freiburg és a Bayern München mérkőzik meg egymással.


A mérkőzés esetében ismét egy kiindulóalap számomra a statisztikai rendszer által kreált mutatók. A statisztikai adatok alapján 64% az esélyessége annak, hogy mindkét csapat betalál. Ennek pedig a legfőbb apropója, hogy a Freiburg eddig minden egyes hazai bajnokiján gólt szerzett, ráadásul azzal a Bayern Münchennel találkoznak, akik a bajnokság egyik “leggólosabb” csapatának számítanak.

Statisztikai adatok alapján 2,5 gól feletti opció 71% esélyességgel, míg a gólváltás kialakulása 64%-os eséllyel várható.

Vajon ma is győzelmet ünnepelhet a Bayern?! A Freiburg hazai pályán a mostani szezon legjobbjait már megtréfálta a hazai publikum előtt. (Fotó : Getty Images)

Ezen értékek pedig igencsak magasnak mondhatóak. A Freiburg hazai mérkőzéséről még annyit, hogy 2-2-es döntetlent játszottak a Dortmund ellen, nyerni tudtak a Lipcse ellen 2-1-re. Az-az a mostani listavezető, ill. a harmadik helyezett is botlott a Schwarzwald-Stadion gyepén. Ami szintén kiemelendő, hogy a hazaiak hatodik helyen állnak, míg a Bayern óriási meglepetésre mindössze az ötödik pozíciót tölti be. Rég nem látott teljesítményt nyújt a bajor védelem és huszonegy gólt kaptak tizenöt fordulót követően. A vendégek idegenben eddig hétszer léptek pályára a bajnokságban és ebből mindössze két alkalommal tudtak úgy zárni, hogy nem kaptak gólt. Egy szó, mint száz ezen a találkozón is a gólokkal kalkulálnék, méghozzá hasonlóan, mint a spanyol rangadón. A hazaiaknál a gólvágók a keretben, míg a vendég részről olyan sztárok szerepelnek, akik bármikor képesek lehetnek több gólt is szerezni. Úgyhogy számomra a gólváltás és a 2,5 gól feletti kettős itt is favorit, ami könnyű szerrel zöldülhet.

Freiburg – Bayern München Fogadási határidő : 20:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen + 2,5 gól felett (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám összesített) 1,90 “C” kategória 2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588