Szombat délután a kiváló formában lévő RB Leipzig, az FC Köln otthonában tesz látogatást.
Alapvetően mindkét csapat remekül indította a 2023-as évet és eddig veretlennek mondhatják magukat. A Köln és a Lipcse is képes volt a Bayern München ellen pontot szerezni, ám amíg Szoboszlaiék az előző körben megverték a VfB Stuttgart csapatát 2-1-re, addig a Köln nagy meglepetésre csak egy 0-0-ás remit tudott elérni az utolsó helyen álló Schalke 04 otthonában. A bukmékerek az RB Leipzig győzelmét tartják esélyesebbnek, hiszen a legtöbb helyen 1.90-2.00 közötti szorzókon lehet fogadni a sikerükre, ám érdemes ezt kellő fenntartással kezelni, hiszen hétközben a Német Kupában volt érdekelt a vendég együttes, ahol ugyan 3-1-es győzelmet értek el a Hoffenheim csapatával szemben, ettől eltekintve fáradtabbak lehetnek, mint a Köln játékosai. A felek legutóbb augusztus közepén találkoztak egymással és akkor 2-2-es döntetlennel zártak. A mostani formákat látva pedig joggal lehet most is bízni egy közönségszórakoztató összecsapásban. A sérültek esetében a hetek, vagy épp hónapok óta maródi játékosok neveit láthatjuk, így a Köln csapatában Andersson, Dietz, Kilian, Limnios, Pedersen, illetve Uth sérült, a vendégeknél pedig Gulácsi, Nkunku, Olmo és Diallo kényszerül kihagyni a mai összecsapást.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Bundesliga | FH: 15:30 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Ami biztos, hogy nem lesz ez akkora sétagalopp az RB Leipzig részéről, mint ahogy arra a fogadóirodák számítanak, de ha megnézzük a jelenlegi formákat, akkor joggal bízhatnak a vendégek a három pont begyűjtésében. A Köln tud meglepetéseket okozni, de úgy tűnik, hogy Nkunku hiányában is képes futószalagon termelni a gólokat, illetve győzelmeket a Lipcse, amire az ellenfelek nem igazán tudnak válaszolni. Ennek köszönhetően a csapat szépen felkúszott a tabella élmezőnyébe és egy esetleges győzelemmel akár a dobogó felső fokán is zárhatja a 19. fordulót a klub. Persze Gulácsi nélkül egy-egy gólt rendre kapnak a vendégek, de ezekre a találatokra szinte kivétel nélkül érkezik két-három válasz. Mivel ma sincs Gulácsi, így egy gólt kaphat a Lipcse, ami egyébként a mai felállásban alapvetően is benne lett volna. Úgyhogy mi egy gólokban gazdag mérkőzésre számítunk, amit az xG mutatók is alátámasztanak. Így a fogadásunk az ázsiai piacról érkezik és a 2.25-ös line-on az over opció mellett húztuk be az x-et! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.56 |
---|---|
Köln v RB Leipzig | 2.25 felett (Összesített gólok – Ázsiai) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra. Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók