b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Bundesliga 2: Sablontippre fogadunk a Hamburg bajnokiján!

Ismét győzelmet ünnepelhet a Hamburg! (Fotó: Getty Images)

2022-09-17344

A német másodosztály 9. fordulójában, a második helyen álló Hamburg és a hatodik helyezett Düsseldorf méri össze erejét!

Elég jól indította mindkét csapat a bajnokságot, ugyanis a Hamburg 6-0-2-es mérleggel, míg a vendégek 4-2-2-es mutatóval állnak. Mindkét együttes gólerős támadósorral bír és ennek megfelelően a hazaiak 12, míg a vendégek 16 gólnál tartanak. A mai találkozóval kapcsolatban mindenképp remek hír, hogy kevés hiányzóval rendelkeznek a csapatok, így a hetek óta favorizált kezdők csaphatnak össze egymással. Mindkét oldalon vannak parádésan teljesítő játékosok és mindenképp érdemes kiemelni a hazaiak gólfelelősét R. Glatzelt, míg a vendégeknél Kownackit, aki immáron 5 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Az előző fordulókban megfigyelhető volt az, hogy a Hamburg képes nagyon szoros és kevés gólos mérkőzéseket is kialakítani, de ahogy haladunk előre, úgy kezd élesedni minden csapat támadójátéka és ennek megfelelően a Hamburg védelme is egyre több gólt kapott a bajnokijain. Persze a hazai védelem mellett szól az is, hogy a legértékesebb kerettel rendelkezik az együttes és ilyen előfeltételek mellett joggal pályázik akár a feljutásra is a Hamburg. A Düsseldorf kerete is elég erősnek mondható és ha megnézzük a Transfermarkt adatait, akkor láthatjuk, hogy csak pár millió euró a differencia a felek között. 

Hamburg - DüsseldorfFogadási határidő: 20:30

Alapvetően nagy hiba lenne a kimenetelekre fogadni, ugyanis papíron nincs nagy különbség a felek között, ráadásul az előző kiírásban oda-vissza 1-1-es döntetlennel végeztek a felek. Bőven reális az a mai mérkőzésen is, hogy pontosztozkodással zárnak a csapatok, ám mi jóval “biztosabb” opcióban láttuk meg a lehetőséget. Ami egyértelműen látható, hogy mindkét együttes gólerős támadósorokkal, illetve egy-egy kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező támadóval rendelkezik. Ez pedig mindenképp jó előjel számunkra, ráadásul ahogy már a fenteiben is említettük, a Hamburg védelme egyre több mérkőzésen kapott gólt, vagy gólokat. A Düsseldorf támadósora egyedül a Sandhausen ellen maradt néma, de ezenkívül minden egyes meccsen betalált legalább egyszer a csapat. Összességében mi egy végletekig kiélezett mérkőzéssel kalkulálunk itt, ám ahogy az előző szezonban sem tudtak dönteni a felek, úgy erre számítunk most is. Úgyhogy a fogadásunk a gólokra vonatkozik és ezen a találkozón a jól bevált sablontippre, az-az a gólváltásra kötünk fogadást! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a 22BET partnerirodánk kínálja! 

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds: 1.57

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

2022-ben a 22bet az egyik a legkeresettebb fogadó oldalak közé tartozik Magyarországon.

Bónusz: 35 000Ft Sportfogadás Üdvözlő Bónusz 
(35 000 Ft értékű első befizetési bónusz a 22bet új magyar ügyfeleinek!)

A 22bet szorosan követi Magyarországon a Bet365 és Unibet szolgáltatásait. Nagyon sokat fejlődött az utóbbi években a fogadóiroda és esetükben érdemes kiemelni, hogy olyan speciális opciókra köthetünk fogadást, amely a legtöbb fogadóirodában el sem érhető.

Pozitívumok:
-Élő közvetítés & 22bet app
-Ázsiai hendikep 
-Fogadáskészítő
-Speciális fogadási lehetőségek
-Exchange típusú piacok

Negatívumok:
-Bonyolult kezelőfelület
-Nincs Visa
-Kevés bónusz
-Lassú ügyfélszolgálat
-Nincs cash out

4/5

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: