Bundesliga 2. : Erzgebirge Aue – St. Pauli – 18:30

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Az első elemzés esetében egy német bajnokit emeltem ki a kínálatból, ahol egy igencsak izgalmas mérkőzés elé nézhetünk.


A mérkőzésen leginkább a gólváltásokra vonatkozóan kialakított esélyek által hoztam meg a végső döntésemet. Amit tudni kell, hogy a mai napon ugyan több találkozón is esélyesnek tűnik a gólváltás, ám ezen a találkozón hasonló átlagot kaptunk a gólszámadatok alapján, mint a challenge szelvényen megosztott dán bajnokin. A két együttes nem épp az élete formájában van, bár a vendégek tizenegyedik helyezése leginkább a hat döntetlennek köszönhetik. A hazai oldalon is épp ennek köszönhető az amúgy nem rossz ötödik helyezés, hiszen a hazai együttes öt döntetlennel rendelkezik. A statisztikai adatok alapján egyébként a hazai együttes tizenhárom fordulót követően 20:19, míg a vendégek 17:17-es gólkülönbséggel rendelkeznek, ez pedig mindkét csapat esetében mérkőzésenkénti legalább egy rúgott gólt jelent.

A gólszámadatok alapján 2,16, ill. 1,16 a két csapat mutatója. Ezen értékek alapján pedig bőven reálisnak tűnik a gólváltás, mint opció.

A St. Pauli ma is megizzaszthatja az ellenfelét. (Fotó : Getty Images)

Ami egyértelmű, hogy mindkét csapat igencsak gólerős és lényegében a védelmeik is elég szép számmal kapják a gólokat. A hazai védelem 1,46, míg a vendégeké 1,3-as átlaggal rendelkezik, ez pedig nem épp a legmegfelelőbb adat, amit egy védelem szeretne a magáénak tudni. A mostani Bundesliga 2. egyre sűrűbben jelenik meg a fogadásaim között és erre legutóbb a Bochum – Nürnberg találkozó volt példa, ahol szintén a gólváltás volt a favorizált opció. Egy szó, mint száz a mostani találkozón szinte hazai oldalon a teljes keret várható, míg a vendégek részéről ugyan többen kérdéses állapotban, de vélhetően a legjobb kezdőjét próbálja meg pályára küldeni a vendégek trénere Jos Luhukay. Ezért egy izgalmas mérkőzésre számítok, ahol véleményem szerint betalálhat mindkét csapat. Amit érdemes kiemelni, hogy a hazaiak még a hazai publikum előtt nem szenvedtek az idei szezonban vereséget és egy mérkőzést leszámítva mindig gólt is rúgtak. A vendégek hatszor léptek pályára idegenben és ezen mérkőzéseken két vereséget számlál a csapat, ill. mindössze egy mérkőzésen fordult az elő, hogy nem szereztek gólt. Azt viszont érdemes kiemelni a vendégek esetében, hogy minden egyes idegenbeli mérkőzésükön megzördült a hálójuk. Ezért számomra minden megalapozza a gólváltást, amelyre 1,66-os szorzóért cserébe mindenképp megéri fogadást kötni.

Erzgebirge Aue – St. Pauli Fogadási határidő : 18:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,66 “B” kategória 2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0