Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Bajnokok Ligája: Vajon melyik arcát mutatja a Liverpool?!

Kedden folytatódik a Bajnokok Ligája rájátszása és talán az egyik legnagyobb rangadó a Liverpool – Real Madrid kettősé lesz.

A két együttes már elég jól ismerheti egymást, ugyanis az előző években rendre megmérettetek. Tavaly ugye a döntőben találkoztak a csapatok egymással, akkor is a Real Madrid nyert és az azt megelőző szezonban is 3-1-es összesítéssel a spanyol gárda harcolta ki a továbbjutást. Viszont az előző évekkel ellentétben a jelenlegi Liverpool elég pocsék formát mutat és ugyan a bajnokságban az utóbbi két fordulóban nyerni tudott Jürgen Klopp csapata, ettől eltekintve elég nehéz bízni a liverpooliakban. A Real Madrid jóval meggyőzőbb szezont fut a hazai, illetve nemzetközi színtéren is, ráadásul a spanyolok ugye bezsebelték a klub-világbajnokságot is, amely után az Elche, illetve az Osasuna ellen is rendre kapott gól nélkül húzták be a győzelmeket. A mai találkozót több kulcsjátékos is kihagyja a kluboknál, így a hazaiaknál Arthur, Diaz, Konate, Ramsay, Thiago és nagy valószínűséggel D. Nunez játékával sem számolhatnak, a madridiaknál pedig Diaz, Kroos, Mendy és Tchouameni maródi.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Bajnokok LigájaFH: 21:00

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Nem lesz ez egy sétagalopp meccs, de látva a liverpooliak vesszőfutását, mi nem tudunk bízni Jürgen Klopp és csapatában. Persze az Anflielden, egy fantasztikus szurkolótábor előtt meglephetik a „királyi gárdát”, ám C. Ancelotti és csapata többször bebizonyította már, hogy ellenük egyszerűen az ilyen kiélezett helyzetekben nagyon nehéz nyerni és a jelenlegi formákat látva, nem sok esélyt adunk a hazaiaknak. Ezért is lepett meg minket, hogy a bukmékerek ma az angolokat tartják picivel esélyesebbnek a győzelemre. Ami szinte biztos, hogy itt a visszavágóig nyitott marad a kérdés a továbbjutás esetében és véleményünk szerint az odavágón egy jóval visszafogottabb, egyben taktikusabb mérkőzést fogunk látni. Esélyes lehet az, hogy ma is mindkét fél betalál, ugyanis egyik védelem sem képes túl stabil teljesítményre, ráadásul mindkét oldalon fantasztikus képességű, egyben igencsak gólerős támadók sorakoznak fel. Noha a Liverpool javuló formát mutat, ettől eltekintve amit az évben eddig láthattunk tőlük, az egyáltalán nem volt meggyőző. Úgyhogy hazai pálya ide, vagy oda, mi inkább a spanyolokban bízunk és úgy ahogy az előző évek során is rendre képesek voltak a vendégek legalább egy remivel lehozni a meccseiket Kloppék ellen, úgy ezt ma is megtehetik a Liverpool otthonában. Ezért a fogadásunk a Real Madrid +0.5-ös ázsiai hendikep opciójára vonatkozik, amit így előzetesen igencsak esélyesnek vélünk! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.70
Liverpool v Real MadridReal Madrid +0.5 (Ázsiai hendikep)
Ajánlott tétegység

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)

A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!

Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.

Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás). 
A  fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.

Kifizetési lehetőségek: 
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.

-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás 
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.

5/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d