Bajnokok Ligája : Tottenham – Liverpool

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A Bajnokok Ligája döntőjéhez értünk, ahol egy angol rangadó keretei között a Tottenham és a Liverpool mérkőzik meg egymással a trófeáért. Igencsak kiváló mérkőzésre van kilátás és az előzetes statisztikai adatok alapján a gólokban sem lesz hiány.


I Tottenham – Liverpool I

 

A mérkőzésen lényegében több adat is a segítségemre volt és ennek köszönhetően statisztikailag könnyen meghatározható a mérkőzés. Persze tudhatjuk, hogy nem minden a statisztika, de látható, hogy döntő többségben azért az adatoknak köszönhetően profitálni tudunk. Ami számomra egyértelmű, hogy a jelenlegi csapatok igencsak erős támadósorokkal rendelkeznek. A Liverpool részéről a Salah, Mané és Firmino trió kezdhet, akik a bajnokságban 56 gólt szereztek, míg a Bajnokok Ligájában 12 gólnál tartanak. A Tottenham részéről pedig várhatóan a sérüléséből felépült Kane, Lucas és Son trió “rohamozhat”. Na most nagy kérdés, hogy több hónapnyi kihagyás után Kane mennyire fogja tudni felvenni a mérkőzés ritmusát, de egy biztos, hogy az ő játéka rengeteget dobhat a Tottenham támadójátékán.

A statisztikai adatok alapján egyébként a döntőben 3-4 gólos mérkőzésre van kilátás. A gólokat figyelembe véve a Tottenham átlaga 1,33, míg a Liverpool csapatáé 2,19, ami annyit tesz, hogy 1-2-s eredmény a reális kimenetel ezen a mérkőzésen.

Ma kiderül, hogy ki nyeri meg a Bajnokok Ligáját! (Fotó : Getty Images)

A kimeneteleket is megvizsgáltuk és az adatok alapján 50% van arra, hogy a Liverpool a rendes játékidőben már megnyerje a mérkőzést. A döntetlen lehetőségére 27%, míg a Tottenham rendes játékidőbeli sikerére 23% esély van. Ami azt illeti ez nem is akkora meglepetés, hiszen az egész szezon során sokkal jobb teljesítményt nyújtott a Liverpool, ráadásul a szezon során mindkét alakalommal nyert a Jürgen Klopp által irányított csapat.

Statisztikai adatok alapján a Liverpool sikere 50%, a döntetlen 27%, míg a Tottenham sikerére a legkisebb 23% esély van.

Ha már előző mérkőzések, mindkét találkozón 2-1-s Liverpool siker született és lényegében ez a mai mérkőzés várható végeredménye is. Egy szó, mint száz mindkét oldalon a legjobb tizenegy játszhat egymás ellen. A Tottenham részéről Sanchez az egyedüli aki kihagyhatja a mérkőzést, míg a Liverpool részéről mindössze Keita az, aki sérülése miatt biztosan kihagyja a találkozót. A többi játékos fitt és egészséges. Motivációban várhatóan nem lesz hiány és véleményem szerint, egy ilyen fantasztikus szezont követően, ahol épphogy lecsúszott a PL győzelemről a Liverpool, ma nem fog így járni. Rengetegen voksoltak a Liverpool győzelmére, ezzel mi is egyetértünk, viszont jelen állás szerint nincs benne érték. A statisztikai adatok alapján viszont a gólváltásban van, úgyhogy erre ajánlok fogadást “B” kategóriába sorolva!

Tottenham – Liverpool (21:00)
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,70 “B” kategória Tét : 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0