Bajnokok Ligája ötletelő

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A harmadik részhez ér a Bajnokok Ligája és az Európa Liga ötletelő! Ahol eddig 9 megosztott tippből 8 nyert! Ma egy igen érdekes párharcot hoztunk el az olvasóinknak és követőinknek, ahol a Chelsea fogadja majd a Barcelona csapatát. Ma csak és kizárólag “B” és “C” kategóriás tippekkel érkeztünk, viszont ezek a tippek “vállalhatóak”, de mindenki figyeljen oda a tétekre!

[lockercat] Mi úgy véljük, hogy ma az angoloknak meg kell mutatniuk a katalánoknak, hogy otthon igenis esélyesebb csapatnak számítanak és erre minden lehetőség adott, hiszen ma az a Barcelona lesz az ellenfél, akik köztudottan nem szeretnek a szigetországban futballozni. Egy biztosra vehető, hogy a hátul mindig kemény, illetve elől viszonylag “gólérzékeny” támadók megmutathatják ma a hazai közönségnek, hogy tudnak nyerni, talán a világ legjobb csapata ellen. Míg a katalán fejekben ott van az a áhított idegenbeli gól, amely szinte minden esélyt felcserélne. Egy szó, mint száz. Ma a Chelsea csapatának hazai pályán mutatnia kell valamit, elől mindenki játékára lehet számítani. Giroud, Morata, Willian, Pedro, Hazard ötös igencsak tetszetős lenne bármelyik csapatban és amióta a francia a csapat részét képzi változik a hazaiak játéka. Mindenkinek megvannak az emlékei a Barcelonával szemben. Morata lehet az egyik aki ma megmutathatja, hogyan is “utálja” a Barcelona együttesét. Madridi nevelés ma borsot törhet a vendégek orra alá és mi úgy véljük, hogy ma egy igen kemény találkozó szemtanúi lehetünk, ahol a hazaiak “kötelező” gólra törő játékkal rukkolhatnak elő és az előbb említett ötös ezért valószínűleg mindent megtesz. Míg a vendégek oldaláról a mindenki által ismert Messi okozhatja a hazaiak vesztét, hiszen fantasztikus cseleivel, passzaival és lövéseivel bármikor képes egy gólt szerezni a csapatának! Így mi úgy véljük, hogy ma a kényszerűség miatt a Chelsea dominálhat, viszont a Barcelona egy bekapott gól után fog menni az idegenbeli találatért, amit jól tudunk, hogy egy ilyen kiélezett párharcban akár a továbbjutást is jelentheti! Igazán hozni egyéb statisztikai adatot felesleges, ilyenkor a játékosok “felpörögnek” és igazából sokszor a Bajnokok Ligája szereplés többet jelent mindegyik játékos számára, mint a saját bajnoksága. Mi úgy gondoljuk, hogy ma lesznek gólok, lehet sokan nem értenek egyet, viszont egy biztos, két ilyen támadó harmaddal és nevekkel rendelkező csapat nem fog hátul passzolgatós, időhúzó játékot alkalmazni.


“B” kategóriás tippek:
⚽Chelsea – Barcelona (41552 H)
Tipp:Chelsea (Hendikep 1:0)
odds:1,70

⚽Chelsea – Barcelona (41722 H)

Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds:1,75


“C” kategóriás tippek:
⚽Chelsea – Barcelona (41557 V)
Tipp:Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
odds:1,85


[/lockercat]

Mai napra ezeket a tippeket hoztuk, viszont továbbra is fenntartjuk amit a fentiekben leírtunk, hogy mindenki figyeljen a tétekre. Ezek a tippek inkább megérzés alapúak, viszont mi úgy érezzük, hogy vállalhatóak a mai meglátásaink!

Sok sikert kívánunk!

0