b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Bajnokok Ligája: Nem hibázhat a Dinamo Zagreb!

Hazai pályán roppantul erős a Dinamo! (Fotó: Getty Images)

Óriási meglepetésre az odavágót a horvát együttes csak egy remivel abszolválta, pedig a Shkupi ellen előzetesen 1.08-as szorzóért kínálták a horvátok sikerét.

Az odavágón nagyon pontatlan volt a Dinamo Zagreb és ez betudható akár annak is, hogy túlságosan elbízták magukat a játékosok. A találkozón végig dominált  a horvát csapat, de így is csak egy 2-2-es döntetlen jött össze számukra. A Transfermarkt adatai alapján óriási különbség van a felek között, ugyanis amíg a Shkupi Szkopje csapatának értéke 5.5 millió euró, addig a horvátoké közel hússzor annyiba kerül. Persze tudhatjuk, hogy ezen adatok sokszor semmit sem érnek.. Ami biztos, hogy az első meccsen elért döntetlen egyfajta kudarc volt a Dinamo játékosainak és vélhetően a mai mérkőzésen már ledobják a nagy mellényt és kellően felszívják magukat. Nem vár egyszerű meccs persze a horvátokra, de a Zágrábnak kötelező kiharcolni a mai mérkőzésen a továbbjutást!

Ami biztos, hogy a szkopjei csapatot nem kell semmivel sem motiválni, ugyanis életük egyik nagy lehetősége a mostani. A macedónok ráadásul kereken egy hetet készülhettek a mai mérkőzésre, hiszen a hazai bajnokság még nem kezdődött el. Ezzel szemben a Dinamo már megkezdte a hazai szereplést. Az év elején megnyerték a Hajduk Split ellen a Szuperkupát, aztán a Lokomotiv Zagreb ellen 3-2-es győzelmet, míg hétvégén a Slaven Belupo otthonában értek el egy 5-1-es kiütéses sikert. Ez pedig mindenképp motiváló lehet a horvátok számára, hiszen egy ilyen kiütéses siker mindig kellő önbizalmat adhat a játékosoknak. Véleményünk szerint a Dinamo játékosok nem fogják elkövetni ugyanazt a hibát, mint legutóbb és ennek megfelelően egy nagyon motivált vendég csapatra számítunk. A Shkupi képes lehet ismét megnehezíteni a vendégek dolgát, de szerintünk most a rendes játékidőben eldől ez a párharc és a Dinamo Zagreb nyerni fog. A győzelem beállításához viszont nem elég egy gól, ezt láthattuk az előző mérkőzésen is, hogy ez az előny semmit sem jelent. Úgyhogy arra számítunk, hogy legalább két gólt szerezve behúzza a továbbjutást a Dinamo Zagreb! 

Tipp: Dinamo Zagreb + 1.5 felett (1×2 + Összesített gólok)
odds: 1.66

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL" PACK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: