b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Bajnokok Ligája: Még egyszer sem nyert Nápolyban a Liverpool!

Nem vár egyszerű mérkőzés a Liverpoolra. (Fotó: Getty Images)

2022-09-07563

A 2019/2020-as szezont követően, idén is Nápolyba látogat a Liverpool és a Bajnokok Ligája csoportkörében mérhetik össze a csapatok az erejüket!

Jürgen Klopp csapata nincs valami kirobbanó formában, ráadásul a német tréner helyzetét nem könnyíti meg az a tény sem, hogy temérdek sérült van a keretében. A mai találkozót példának okáért Carvalho, Henderson, Jones, Keita, Kelleher, Konate, Oxlade-Chamberlain és Ramsay is kihagyja. Persze így sem kell feltétlen aggódni a Liverpoolért, ugyanis a kezdőcsapatban példának okáért elől Diaz, Firmino és Salah szinte garantáltan szerephez jut, de mögöttük a Thiago, Fabinho, Elliott, Robertson, van Dijk, Gomez, Alexander-Arnold és Alisson játszhat. Ezt a kezdőt pedig elég sok csapat elfogadná a jelenlegi helyzetében. A nápolyiak sincsenek könnyű helyzetben, ugyanis Demne és Zedadka sérülés miatt nem bevethető, míg a gólokért felelős Lozano és Osmihen duó játéka a cikkünk megírásakor még erősen kérdéses. Ettől eltekintve az idei Napoli elég veszélyesnek mondható és elnézve a Liverpool szezonbeli eredményeit, akár a meglepetés is összejöhet az olaszoknak!

Napoli - LiverpoolFogadási határidő: 21:00

Ahogy már említettük is 2019/2020-as szezonban találkoztak legutóbb a csapatok és akkor a Napoli hazai pályán 2-0-ra verte meg a Liverpoolt, míg fordított felállásban 1-1-es döntetlennel zártak a csapatok. Azóta persze több helyen változtak a keretek, illetve a mostani formájában azért a Liverpool fogható lehet és ha egy gyenge formában lévő Everton, vagy épp egy Crystal Palace/Fulham duó képes volt remizni Jürgen Kloppékkal, akkor bizony a Napoli játékosok is képesek lehetnek a pontszerzésre, főleg hazai környezetben. Az első fordulóban ráadásul nem ritka az, hogy meglepetések történjenek a pályán és szerintünk ma a Napoli képes lesz legalább egy pontot elcsenni a Liverpool ellen. Úgyhogy a fogadásunk a hazai csapatra vonatkozik, akiket a +0.75-ös ázsiai hendikep opcióval favorizálunk! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a BETWINNER partnerirodánk kínálja!

Tipp: Napoli +0.75 (Ázsiai hendikep)
odds: 1.69

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A Betwinner 2020-ban jelent meg a magyarországi versenypiacon és azóta is aktív résztvevő! A cég egyébként 2016-os alapítása óta, rengeteget fejlődött.

Bónusz: 100 EUR Sportfogadás Bónusz 
(100 EUR értékig 100%-os első befizetési bónusz a Betwinner új magyar ügyfeleinek!)

Egy orosz fogadóirodáról beszélünk, amely nagyon dinamikusan fejlődik az alapítása óta. 2020-ban kezdtük el reklámozni az irodát és azóta is temérdek változáson és fejlesztésen esett át a weboldal. Nagyon könnyen kezelhető, rengeteg mérkőzés megtalálható rajta és ami mindenképp pozitívum, hogy nagyon gyors!

Pozitívumok:
-Folyamatosan fejlődik
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Nincs MGA engedély
-Nincs Mastercard/Visa befizetési lehetőség
-Sokszor akadozik az élő közvetítés, vagy nem elérhető!

4/5

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: