Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Bajnokok Ligája: Londonban harcolhatja ki a továbbjutást a Dortmund!

Kedd este megkezdődnek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói és a Borussia Dortmund egy gólos előnyből várhatja a Chelsea elleni fiaskót!

Az odavágón mindkét csapat igencsak sok helyzetet dolgozott ki, ám a londoni kékek végül rúgott gól nélkül maradtak. Ami biztos, hogy G. Potter órái megvannak számlálva a Chelsea kispadján és a tréner egy esetleges BL-búcsú után, szinte garantáltan elveszíti az állását. Ilyen előfeltételek mellett pedig, joggal bízhatnak a dortmundiak abban, hogy ma is sikerül legalább egy remit kihozniuk a meccsből, hiszen a Chelsea a jelenlegi helyzetében bőven fogható. Azt már nem is mondjuk, hogy a két csapat 2023-ban mutatott formája közt mekkora különbség van, hiszen amíg a németek minden egyes tétmeccsüket megnyerték és szinte minden alkalommal legalább két gólt szereztek, addig a Chelsea alig ért el győzelmet, sőt a tétmérkőzéseken mindössze egyetlen egy alkalommal szereztek egy, vagy több gólt a vendéglátók. Mindkét oldalon elég sok a sérült, illetve eltiltott, de a Dortmund részéről szinte csak olyan játékosokat látunk a listán, akik hetek, vagy épp hónapok óta nem bevethetők, míg a hazaiaknál több alapember is sérült, vagy épp eltiltott lett az utóbbi hetek során.

HASZNÁLD KI A NAGY TAVASZI AKCIÓNKAT!

2023. március 1. és 15. között minden egyes havi szolgáltatásunkat -30% kedvezménnyel veheted igénybe! Csak használd a kosár, vagy pénztár oldalon a SPRING30 kuponkódot!


Bajnokok LigájaFH: 21:00

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Hazai publikum előtt ugyan benne lehet a Chelsea-ben egyfajta plusz, de a jelen helyzetben nagyon nehéz ebben bízni. Egyrészt az edzői stáb, illetve játékosok közt is látható egyfajta feszültség és ugyanez igaz, a vezetőség, illetve G. Potter között is. Ha a tréner 110%-os bizalmat élvezne, akkor jóval másabb kimenetele lehetne ennek a mérkőzésnek, de ma ténylegesen egy olyan Dortmund érkezik Londonba, akik száguldó expresszként mennek át mindenkin, és a hazai, illetve nemzetközi sorozatokban is sokra viheti még a Terzic-legénység. Természetesen nem írjuk le a Chelsea-t, de az előző hetek, illetve hónapok játékképe alapján, nincs bennük két gól, vagy ha lenne is, akkor a Dortmund részéről szinte garantáltan fog érkezni válasz. Úgyhogy bízunk a német csapat továbbjutásában és abban is reménykedünk, hogy nem most fog kisiklani ez az expressz. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! 

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!


MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.75
Chelsea v DortmundDortmund (Továbbjut)


Ajánlott tétegység

Verdes János

Verdes János

b&wtips alapító
Szakértő: Labdarúgás, Amerikai sportok, Tenisz, Darts

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)

A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!

Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.

Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás). 
A  fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.

Kifizetési lehetőségek: 
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.

-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás 
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.

5/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: