Bajnokok Ligája : Lokomotiv Moszkva – Atletico Madrid – 11/03 18:55

Az “A” jelzésű csoportban elég érdekesen alakulnak a mérkőzések, ugyanis a Bayern München csapatán kívül egyik csapat sem teljesített meggyőzően. Persze az Atletico Madrid várható a csoport második helyére, ám a spanyol együttes csúfos vereségbe szaladt bele a bajorok ellen, illetve a Salzburg elleni mérkőzésen is 3-2-es végletekig kiélezett mérkőzést játszottak. A Lokomotiv Moszkva ezzel ellentétben eddig nem nyújt rossz teljesítményt, hiszen az osztrákok ellen remiztek, meg a németekkel bő 75 percig “partiba” maradtak és a 79-ben sikerült kiharcolni a győzelmet a bajoroknak ellenük. 

xG (várható gólszámadat)
1.271,87
Várható végeredmény : 1-2

A találkozóval kapcsolatosan nem szeretnénk sem a gólokra, sem a kimenetelekre fogadást ajánlani, ám egy fiatal játékosban nagy “érték” lehet  fogadás szempontjából a mai meccsen. Joao Felix nagyon jó formában van a 2020/2021-es kiírásban és látható volt, mint az Osasuna, mint a Salzburg ellen, hogy nagyon magabiztos a kapu előterében. A vendégek keretében vélhetően Suarez és Joao Felix fog kezdeni, illetve mögöttük a Llorente, Koke, Herrera, Vitolo négyes sorakozhat fel. A hiányzók esetében  a vendégek keretéből Carrasco, D. Costa és Vrsaljko hiányzik, míg a hazai oldalon Barinov és Lysov játékára nem lehet számítani. Egy szó, mint száz szoros mérkőzésre van kilátás, ám a Lokomotiv Moszkva védelme nem túl acélos. A spanyoloknak ma illő lenne behúzni a három pontot és úgy véljük, hogy a fiatal portugál támadó ma ismét betalál. Bet365-ön pipáld ki az “érvénytelen, ha a játékos nem kezd” részt, ugyanis ha Joao Felix nem kezd, a téted automatikusan vissza fog járni!

Predikció : 
Joao Felix (Bármikor gólt szerez)
Odds: 2.30

Fotó : Getty Images