b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Bajnokok Ligája: Kiszakítják a gólzsák száját a csapatok?!

Nem lesz könnyű feladat kiharcolni a győzelmet a cseheknek! (Fotó: Getty Images)

2022-08-23788

Egy hajszál választja el a Plzen és Qarabag csapatait a Bajnokok Ligája csoportköreitől, ám a keddi napon eldől, hogy ki harcolja ki közülük a továbbjutást.

Az odavágón gólnélküli döntetlen született, de ez annak is köszönhető, hogy a védők több alkalommal is képesek voltak a gólvonalról menteni. Az említett mérkőzésen a csehek taktikája egyértelmű volt, hiszen végig arra törekedtek a Plzen játékosai, hogy kapott gól nélkül kihúzzák a mérkőzést. Ez kisebb szerencsével ugyan összejött, de a visszavágón már nem gondolnánk azt, hogy ugyanezt a stratégiát alkalmaznák a házigazdák. A Qarabag mindenkinek ismerős lehet. Az azeriek játékstílusa egyértelműen a támadójátékra épül és a védekezésük elég hanyagnak mondható. Ezért is volt meglepő, hogy az odavágón 0-0-ás döntetlen született, de ennek köszönhetően remek szorzókat kaptunk a visszavágóra!

Plzen - QarabagFogadási határidő: 21:00

Mindkét együttes halasztást kért a bajnokságban, így közel egy hetet készülhettek a mai találkozóra. Ami biztos, hogy a Plzen eddig minden Bajnokok Ligája meccsét megnyerte a Doosan Arénában, ugyanis az első meccsükön 5-0-ra ütötték ki a finn Helsinki JK csapatát, azt követően pedig a Sheriff Tiraspolt verték meg 2-1-re. A Qarabag a Bajnokok Ligájában már három ellenféllel is találkozott. Elsőként a Lech Poznant ejtették ki, azt követően a Zürich ellen egy 2-2-es idegenbeli döntetlen után jött össze a továbbjutás számukra és ugye a Ferencvárosi TC elleni 3-1-es idegenbeli sikerükkel harcolták ki a mostani fordulót. Egyszóval az azeriek elég jól teljesítettek eddig az idegenbeli túráik során. Ebből kiindulva a találkozón mi a gólokban bízunk és szerintünk a visszavágón mindkét csapat képes lesz gólt szerezni. A Plzen idei tétmérkőzésein szinte kivétel nélkül “zöldült” ez az opció, de ugyanez igaz az azeri együttesre is. 

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds: 1.83

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: