Bajnokok Ligája : FTC – Dinamo Kijev – 10/28 21:00

2020-10-28 Off By betandwintipps

Első hazai meccsén lép pályára az FTC a BL csoportkörében, ahol lényegében azzal a riválisával mérkőzhet meg, akikkel szemben reális esély lehet a győzelemre. Ehhez persze mindennek klappolni kell.. A mai ellenfél az a Dinamo Kijev lesz akik elég magabiztosan lavíroztak a BL selejtező köreiben elsőként kiejtették az AZ Alkmaar csapatát, majd oda-vissza verték a Gentet. A Juventus elleni első erőpróba nem sikerült jól, bár mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a vendégek rengeteg helyzetet dolgoztak ki az olaszokkal szemben. A Fradi 5-1-es vereséget szenvedett a Barcelona otthonában, de láthattuk a mérkőzést, ahol ha a fortuna egy kicsit jobban a magyar csapat mellett áll, akkor könnyedén 2-0-ás előnyt szerezhetett volna az együttes. Egy szó, mint száz ma mindkét csapatnak menni kell a győzelemért, a Fradi itthon nagyon jó, ráadásul láthattuk, hogy a gyors kontrákkal egy Barcelona kvalitású csapat sem tudott mit kezdeni. Rebrov számára a teljes keret adott, úgyhogy vélhetően a legjobb kezdőt fogja a pályára tenni. A Dinamonál vannak hiányzók, ám a csapat támadásokban szintén erős, sok helyzetet tudnak kialakítani és azért valljuk be, hogy a Fradi védelem nem túl acélos. Egyszóval én bízom abban, hogy a Fradi ma pontot szerez, de a gólváltásban reálisabb értéket látok, hiszen egyik csapatnak sem lenne megfelelő az egy pont megszerzése.

Predikció : 
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.80Tét: 2.5 egység

Fotó : nso.hu