Németországban folytathatja a szezonbeli remeklését a Napoli, akik a Bajnokok Ligája rájátszásának odavágóján a Frankfurt otthonában tesznek látogatást.
A nápolyiak szezonbeli teljesítményére elég nehéz jelzőket találni, hiszen nem csak a bajnokságban remekeltek, hanem ősszel a BL csoportkörökben is szinte minden meccsüket győzelemmel abszolválták és az első helyen zárták az „A” jelzésű kvartettet. Viszont ma az elmúlt hetek egyik legnehezebb meccse vár az olaszokra, ugyanis a rájátszásbeli riválisuk is remek formában van és a 2023-as évben egy Köln elleni bajnokitól eltekintve minden egyes tétmeccsükön jók voltak legalább egy remire, pedig a riválisok között szerepelt a Bayern München is. Persze bajorokat leszámítva, ha megnézzük az ellenfeleket, akkor majdhogynem minden meccsen elvárható volt az, hogy legalább egy pontot szerezzenek, ám így is elég meggyőző volt az a teljesítmény amit mutattak a házigazdák az előző hetekben. Az egyedüli kérdés a fejünkben, hogy a Frankfurt védelem, mit fog tudni kezdeni az Osimhen, Kvaratskhelia duóval, hiszen ez a két játékos, illetve kiváló teljesítményük kellett ahhoz, hogy a nápolyiak idén ilyen teljesítménnyel rukkoljanak elő. A hazaiaknál is van egy játékos akit mindenképp érdemes kiemelni, ő pedig nem más, mint Kolo Muani. A Frankfurt francia támadója immáron tíz gólnál, illetve tíz gólpassznál jár a bajnokságban, ami szintén kellett ahhoz, hogy a Frankfurt ilyesfajta formát mutasson. A hiányzókat tekintve a hazaiaknál Dina Ebimbe, illetve Wenig játékára nem számíthatnak, a vendégeknél pedig Raspadori maródi.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!
Bajnokok Ligája | FH: 21:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Mindkét csapat remek formában van, így mi az odavágón nem mernénk nagy tétet tenni arra, hogy nyerni fog a Napoli. Persze az olasz csapat megszerezheti az előnyt a német túrája során, ám a Frankfurt támadósorban látunk annyi potenciált, hogy megnehezítsék a nápolyiak dolgát a folytatásban. Úgyhogy mi ezen a találkozón a gólokban látunk lehetőséget, így a gólváltásra kötöttünk fogadást! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.82 |
---|---|
Frankfurt v Napoli | Igen (Mindkét csapat szerez gólt) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.