Szerda este is két Bajnokok Ligája visszavágó szemtanúi lehetünk és az első mérkőzésen a Bayern München egy gólos előnyből várhatja a folytatást a PSG csapatával szemben.
A bajorok az első mérkőzésen dominálni tudtak, de ehhez kellett az is, hogy a PSG egy olyan taktikát alkalmazzon, amivel a bajorok tudtak többet kezdeményezni. Ugye az odavágón a párizsiak szándékosan átadták a területeket és a kontra támadásokra fókuszáltak, majd Mbappé becserélését követően változott a játékuk és onnantól már elég veszélyesen játszott a csapat. A mai találkozót a francia támadó már 110%-os formában várhatta és mi egy jóval másabb taktikával játszó PSG-re számítunk. Ami biztos, hogy Münchenben nem vár egyszerű mérkőzés Messiékre, hiszen a bajorok nagyon jó formában vannak és az Allianz Arénából a 2022/2023-as kiírásban még egyetlen egy csapat sem távozott győztesként! Ezt kellene most megugrani a PSG csapatának, akik ugye a 2021/2022-es kiírásban pont a mai felállásban 3-2-es győzelmet értek el, ami után ki is ejtették a Bayernt a BL rájátszásból. Ma egy gólos hátrányból kellene felállni a vendégeknek, ami valljuk be nem lehetetlen feladat, ráadásul a hazai védelemben továbbra sem számíthatnak Neuer és Hernandez játékával, illetve Pavard is piros lap miatt hiányozni fog. A PSG-nél jóval kedvezőbb a helyzet, bár esetükben is két kulcsjátékos neve látható a hiányzók listáján, így Kimpembe, illetve Neymar biztosan nem lép pályára a Bayern München ellen!
HASZNÁLD KI A NAGY TAVASZI AKCIÓNKAT!
2023. március 1. és 15. között minden egyes havi szolgáltatásunkat -30% kedvezménnyel veheted igénybe! Csak használd a kosár, vagy pénztár oldalon a SPRING30 kuponkódot!
Bajnokok Ligája | FH: 21:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Nagyon izgalmas mérkőzés lesz ez, ám úgy vélem, hogy a PSG képes lehet ledolgozni az egy gólos hátrányát és az Allianz Arénában akár a továbbjutást is megszerezhetik. Mbappé nélkül elég gyengének mondható a párizsi csapat, de mivel ma már játszani fog a francia támadó is az első perctől kezdve, így az igencsak foghíjas bajor védelem dolgát könnyedén megnehezítheti. Elég csak az odavágó utolsó 20 percére gondolni, ahol ha egy cipőorral nem lép előrébb Nuno Mendes, akkor bizony Kylian Mbappé gólja érvényes lehetett volna és ma egy jóval kedvezőbb eredményről folytatódhatna ez a párharc. Na de nincs „ha” a labdarúgásban sem, így hátrányból kell felállni a párizsiaknak. Számomra mindenképp mérvadó volt, az odavágó utolsó 20-25 perce és szerintem, ma a PSG egy jóval kezdeményezőbb stratégiával, megnehezítheti, sőt ki is ejtheti a bajorokat. Nem igazán tudok azonosulni a fogadóirodák szorzóival, hiszen ma a Bayern győzelmét várja minden bukméker. Így az ázsiai piacon igencsak ígéretes tippre köthetünk fogadást. Számomra a PSG +1.0-ás ázsiai hendikep opció tűnik az egyik legjobb fogadásnak ezen a meccsen, ugye ez a tipp, csak és kizárólag akkor bukna, ha a Bayern München két, vagy több góllal nyerne, de úgy vélem, hogy ez ma nem fog megtörténni, sőt azon sem lepődnék meg, ha ma kikapnak a házigazda együttes! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.66 |
---|---|
Bayern München v PSG | PSG +1.0 (Ázsiai hendikep) |
Ajánlott tétegység |


Verdes János
b&wtips alapító
Szakértő: Labdarúgás, Amerikai sportok, Tenisz, Darts
A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.