Bajnokok Ligája : Club Brugge – Dinamo Kijev – 20:30

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

2019.08.03. és 2019.08.12. között egyik szolgáltatásunk sem fog tartalmazni szöveges elemzéseket. Ennek oka, hogy nyaralásra készülök, illetve nyaralni leszek. A munkában mindössze ennyi lesz a változás, viszont a megszokott módon érkeznek majd az ajánlásaim, kategóriákba sorolva, illetve ajánlott tétekkel ellátva. Megpróbálok mindenki rendelkezésére állni a továbbiakban is, válaszolni fogok minden üzenetre, illetve a telefonhívásokat is szívesen fogadom. Ami azt illeti a weboldal frissítése, az előfizetések kezelése sem marad el, tehát aki a következő napokban fogja frissíteni az előfizetését ne aggódjon, hiszen mindent rendezni fogok. Mindössze tehát az elemzések fognak “eltűnni” a következő napokban, de ígérem, hogy minőségi munkát fogok hozni a továbbiakban is, amit már megszokhattatok tőlem és törekszem, hogy minden egyes ajánlással profitot realizálhassunk.


I Club Brugge – Dinamo Kijev I

 

A párosítás első mérkőzése érkezik. Mindkét csapat remek eredményekkel kezdte meg a szezont és véleményem szerint a Kijev védekezésre fog ugyan berendezkedni, de lesznek helyzeteik, amelyekből gólt szerezhetnek. A Brugge egy remek csapat, ám a belga futball gyenge védekezéséről híres. A támadószekció rendben van és szerintem itt ma lejöhet a gólváltás a felek között.

Club Brugge – Dinamo Kijev (20:30)

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds: 1,90 “C” kategória Tét : 2 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0