Australian Open: Nem értünk egyet a bukikkal ezen a meccsen!

Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Az Australian Open negyeddöntőjében S. Tsitsipas és J. Lehecka méri össze az erejét.

A cseh teniszező az egyik legnagyobb meglepetése az év első Grand Slam-tornájának, hiszen több top20 közeli, vagy épp a legjobb húszban szereplő teniszezővel találkozott és mégis itt van a legjobb nyolcban. Az első körben példának okáért B. Coric ellen ért el 3-0-ás győzelmet Lehecka, de azt követően nyerni tudott Eubanks, Norrie és Felix Auger-Aliassime trió ellen is. Persze a mai ellenfelének teljesítményével egyik játékos sem vetekszik, de mivel a görög Tsitsipas egy öt szettes, több mint négy órás meccsből érkezik, így Lehecka némi előnyt élvezhet vele szemben. Persze a jelenlegi ATP világranglista 4. helyezett, aligha fog fásultan játszani egy ilyen mérkőzésen, de fizikálisan kivehetett belőle a Sinner elleni párharc. Lehecka egyik nagy előnye, hogy mentálisan nagyon erős és ez azért is érdekes, mert még csak 21 éves a cseh teniszező. Ezenkívül érdemes kiemelni azt is, hogy egy nagyon technikás, egyben nehezen kiszámítható játékosról beszélünk, aki nem mellesleg kőkemény és viszonylag pontos szervákkal játszik, aminek köszönhetően képes a stabil, ill. kiegyensúlyozott teljesítményre. Persze Tsitsipas szeret az alapvonal mögött védekezni és ez a játéka eddig nagyon rendben volt eddig, így ellene minden egyes pontért meg kell majd küzdeni Leheckának. Ezenkívül a görög teniszezőnek kőkemény tenyeresei vannak és a fonákját is elég nehezen lehet „megsebezn”, így tényleg embert próbáló feladat előtt áll a cseh riválisa. Ráadásul a görög úgy érkezett az év első GS-tornájára, hogy ő ezt most meg akarja nyerni, de még mindig ott van az a tényező, hogy ő bizony mentálisan képes kiengedni és akkor hibát-hibára halmoz.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

A tartalom megtekintése számodra korlátozva van!
Lépj be Te is a b&wtips-közösségbe és váltsd ki az egy éves b&wtips tagsági díjat!

A tagsági díj egy évre mindössze 2.999 Ft!

A tagsági díj kiváltásával egy éven keresztül a weboldalunk minden egyes eleméhez hozzáférést biztosítunk számodra, ill. a b&wtips-közösség számára kialakított chathez is csatlakozhatsz, amit a telegram alkalmazáson keresztül érhetsz el! A chat linkjét a számláddal együtt küldjük számodra email formájában. Amennyiben nem találnád a beérkező emailek között az üzenetünket, úgy kérünk, hogy ellenőrizd le a spam, kéretlen, ill. közösségi mappákat is!

Amennyiben szeretnél még több tipphez hozzáférést kapni, akkor igényeld az előfizetéssel rendelkező szolgáltatásaink valamelyikét! 
Legyél Te is sikeres sportfogadó!

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: