Australian Open : G. Pella – F. Fognini – 01/24 06:00

Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ma mindkét teniszelemzés esetében a favorit opciót fogom megosztani veletek, ami nem meglepő módon a 3,5 szettre való fogadás lenne.


Fognini már ismerős lehet számunkra, hiszen az olasz teniszezőt már favorizáltam Opelka ellen, ill. a privát chaten Thompson elleni mérkőzését ajánlottam, hogy az is esélyes lehet egy 3,5 szett feletti opcióra. A mostani találkozó pedig szintén esélyes lehet. Ugyan Fognininak most jóval nehezebb dolga lehet, az argentin riválisa ellen, ám Pella sem annyira biztos kezű kemény borításon. Ami biztos, hogy az olasz teniszező fáradtabb lehet riválisánál, hiszen mindkét meccsét 5-5 szettben hozta, míg Pella az első kört 3-0-ra, majd azt követő mérkőzését 3-1-re hozta.

Pella a 25. , míg Fognini a 12. az ATP világranglistán.

Ki-ki esélyek mellett Pella akár nyerhet is Fognini ellen, ám az olasz játékos a maga rutinjával megnehezítheti riválisa dolgát. (Fotó : Getty Images)

Egyik fél sem arról híres, hogy könnyen nyerne, vagy épp veszítene ezen a borításon, sőt a mostani eset inkább arról szólhat majd, hogy melyikük fog pontosabban játszani. Az alap adatok alapján közel megegyezőek a teniszezők erősségei, a fogadójátékban talán Pella erősebb, ám összességében egyforma képességű a két teniszező. Mindkét játékos régóta már az elit részese, de Fognini tarsolyába még mindig lehet egy-két rutinbeli teljesítmény, amivel könnyedén Pella “fejére” nőhet. Egy szó, mint száz a fogadóirodák is 50-50%-ra várják ezt a meccset, ennek megfelelően nagyon meglepő lenne, ha 3-0-val zárnának a felek. Nagyon bízom benne, hogy egyikük sem fogja most a legjobb teljesítményét a pályára tenni. Úgyhogy a fogadásom alapja a 3,5 szett feletti opció lenne, amit továbbra is kiemelnék, hogy bet365-n az “Egyenes szettekben nyer? NEM” opcióként találhattok meg és erre kellene fogadást kötni!

G. Pella – F. Fognini Fogadási határidő : 06:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Több, mint 3,5 szett (Szett összesített) 1,53 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

Hirdetések