b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

ATP Finals: A továbbjutás a tét az Auger-Aliassime – Fritz párharcnak!

Csak Auger-Aliassimén múlik, hogy mennyi időt tölt ma a pályán. (Fotó: Getty Images)

Az ATP-világbajnokság csütörtöki napján egyetlen egy mérkőzésnek van tétje és ez a Felix Auger-Alissime – Taylor Fritz összecsapás lesz.

Alapvetően mindkét játékos elég otthonosan mozog kemény borításon és a torinói környezet igencsak kedvez a játékuknak. Mindketten erősnek mondhatóak fizikálisan és ma is leginkább a mentális tényező lesz a döntő faktor, amiben szerintünk F. Auger-Aliassime gyengébbnek mondható. A kanadai teniszező ugyan a US Open óta több tornát is megnyert, de erről már írtunk korábban és elmondtuk ezzel kapcsolatban is a véleményünket, hogy az egyedüli szépségfolt ebben a történetben az, hogy alig találkozott top20-on belüli teniszezővel. Ma pedig egy olyan T. Fritz ellen kell megmérkőznie, aki szinte minden egyes meccsén képes volt az utóbbi hetekben/hónapokban legalább egy szettet nyerni, sőt ő is bezsebelt egy ATP Tornát, ahol többek közt Shapovalov, Nishioka, Tiafoe és Kyrgios ellen is nyerni tudott. A teniszezők az ATP-világbajnokságot hasonlóan nyitották, hiszen R. Nadal ellen mindketten 2-0-ás győzelmet értek el, viszont C. Ruud ellen vereséget szenvedtek. Noha T. Fritz képes volt szettet is nyerni, míg kanadai riválisa 2-0-ás vereséget szenvedett az említett összecsapáson. 

VB 2022 TIPPJÁTÉK

Szurkold velünk végig a foci VB-t a b&wtips tippjátékában és nyerd meg az értékes nyereményeink egyikét! 

F. Auger-Aliassime - T. FritzFogadási határidő: 21:00

Nagyon nehéz mérkőzés ez fogadás szempontjából és tényleg az idegek párharca lesz a mostani. Egyrészt adott a győzelmi kényszer, másrészt ott van a torinói környezet, amely igencsak gyors és nagyon nehéz érvényesíteni azon a fogadójátékot. Az egyedüli kérdés, hogy Auger-Aliassime mennyire tud majd mentálisan erős maradni, hiszen az említett torinói környezet mindkét játékos adogatójátéknak kedvezni fog és ennek megfelelően elég nehéz lesz egymás szerváit elvenni. Úgyhogy mi egy ki-ki mérkőzésre számítunk, bőven reális az most is, hogy látni fogunk egy rövidítést, ami szinte minden ATP-világbajnoki mérkőzésen összejött és a felek idei meccsére is igaz volt ez. Ugyanis az év elején még Ausztráliában találkoztak egymással a teniszezők, ahol az első szettben tie-breakkel zártak, majd 6-4, 6-4-es eredménnyel a második, illetve harmadik szettben nyerni tudott T. Fritz! Úgyhogy a fogadásunk ismét az összesített játékokra vonatkozik és a 22.5 feletti opcióra fogadunk. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja! 

Tipp: 22.5 felett (Összesített játékok)
odds: 1.65

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!
0
%d bloggers like this: