AO : Fucsovics M. – M. Raonic – 02/12 07:00

2021-02-11 0 By betandwintipps

Számomra hihetetlen linet kaptunk a jól bevált és igencsak eredményesnek tűnő brékek piacán. Ugyanis a Fucsovics – Raonic kettős párharcán egy 3.5-es linet kaptunk és ugyan a magyar teniszező nem épp a fogadójátékáról ismert azt láthatjuk, hogy a kondija rendben van, ráadásul egyre jobb teniszt hoz évről évre a pályára. Előző fordulóban kiejtette S. Wawrinkát és ahogy ő fogalmazott most érezte azt, hogy megérkezett a tornára. Raonic persze egy nagyobb falat lesz, mint Wawrinka, ám korántsem mondható az, hogy ő akkora favorit lenne. Persze józan paraszt ésszel 3-0 , 3-1-es sikert várok a kanadai teniszezőtől, de bízom Marci tudásában és meglepetésének erejében. A látott line 3.5-ös értéket mutat, ami valljuk be roppantul alacsony. Legutóbbi mérkőzésein Raonic öt, illetve hat breakkel zárt, míg Fucsovics Polmans ellen kilenc, míg Wawrinkával szemben hat breaket hozott össze. Egy szó, mint száz a 3.5-es linet Raonic egymaga hozhatja, de ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a magyar teniszezőben is bármikor benne lehet egy jobb szett és fogadójáték, úgy ténylegesen könnyedén “zöldülhet” a 3.5 összesített break feletti opció. 

Predikció : 
3.5 felett (Összesített breakek)
Odds: 1.72Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images