AO : D. Shapovalov – J. Sinner – 02/08 10:30

2021-02-08 0 By betandwintipps

Nem igazán értem a szorzókat, de lehet a fogadóirodáknak lesz végül igazuk. Annyi egyértelműen látható, hogy a fiatal tehetség J. Sinner remekül kezdte meg az évet és GORO-t magabiztos teljesítménnyel megnyerte. Az év első két meccsén láthatóan még be kellett melegednie, bár Djokovic ellen így is nagyon szép teniszt hozott, de azt követően Melbourneben egész lenyűgözően teljesítet. Ezzel szemben Shapovalov a szokásos “mentális” problémáival küszködve nem tudott eredményes lenni. Persze Shapovalov adogatásai tűpontosak, de Sinner jóval fürgébb és hiába hagyatkozhatnánk arra, hogy itt ma mennyivel fáradtabb lesz, egy tizenkilenc éves játékosnak ezt a terhelést fél lábon bírni kell. Látható, hogy nagyon jól adogat ő is és szinte minden labdára képes odaérni, illetve éghet a bizonyítási vágytól, ami egy ilyen fiatal játékos esetében természetes. Ez egy igazi erőpróba lesz számára, de mindent összevetve számomra egy egységet mindenképp megér a fiatal teniszező győzelme. Amennyiben nyer két szettet szinte biztos , hogy nyerni fog, hiszen Shapovalov elég nehezen tudja feldolgozni ezeket a szett veszteségeket és ha fejben megint elborul, szinte minden adott lesz Sinner számára, hogy tovább folytassa kiváló szériáját.

Predikció : 
J. Sinner (Győztes)
Odds: 2.62Tét: 1 egység

Fotó : Getty Images