Allsvenskan : Göteborg – Malmö

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap kínálata nem az igazi és ennek megfelelően kevés elemzéssel készültem. A prémium szekcióban egy elemzés kerül publikálásra és egy svéd bajnokit választottam.


I Göteborg – Malmö I

 

A találkozón két igencsak gólerős csapat feszül egymásnak és a Malmö most sem okoz csalódást. A vendég csapat 8 fordulót követően máris vezeti a bajnokságot. A Göteborg sem sokkal marad el a mostani ellenfelétől, hiszen a két fél közt mindössze 1 pont van. Ami a mai napon viszont számomra biztató tényező volt, hogy a Göteborg hazai pályán mindhárom meccset megnyerte, míg a Malmö idegenben minden egyes idegenbeli mérkőzésén gólt szerzet.

A statisztikai adatok alapján a Göteborg 3,0, míg a Malmö 1,25-s átlaggal rendelkezik a gólszerzéseket tekintve hazai/idegenbeli mutatók alapján. Viszont ez így a bajnokság elején még nem releváns mutató és ezekből némileg nem is szabad kiindulni.

Mindkét csapat remek formában kezdte a szezont és a mostani felállásban rendre képesek voltak a gólszerzésre. Statisztikailag várható ez az elemzés, remélem ismét nyertes opciót publikálok. (Fotó : Getty Images)

Izgalmas mérkőzésre számítok, a Göteborg eddig remekül teljesít és a Malmö azt hozta, amit az előző évben is láthattunk tőlük. A kimenetel szempontjából számomra igazi háromesélyes párharcnak tűnik ez a meccs, de abban biztos vagyok, hogy a Göteborg hazai pályán gólt szerez, míg a Malmö idegenben eddig mindig gólt szerzett és egy találkozót leszámítva mindig kialakult a gólváltás is. Úgyhogy én most a gólváltással kalkulálok és véleményem szerint ez az opció a kora esti mérkőzésen kialakulhat.

Göteborg – Malmö (19:00)
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,75 “B” kategória Tét : 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0