b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

1. Liga: Erre fogadunk a cseh rangadón!

Nem lesz könnyű feladat kiharcolni a győzelmet a cseheknek! (Fotó: Getty Images)

2022-09-18261

A Cseh 1. Ligában megrendezésre kerül az egyik legnagyobb rangadó, hiszen a második helyen álló és még mindig veretlen Plzen, a jelenlegi éllovas Slavia Praha csapatával találkozik!

Mindkét csapat fantasztikus formának örvend és mindenképp pozitívum esetükben, hogy mindketten érdekeltek a nemzetközi kupaporondon. A Plzen ugye a Bajnokok Ligája csoportköreiben szerepel, ahol eddig az Inter és az FC Barcelona csapataival találkozott az együttes. A hazaiak számára a BL csoportkör a várakozások szerint alakul, hiszen egyik meccsen sem tudtak felnőni a topligás ellenfelek szintjéhez. A hazai bajnokságban, illetve a selejtezők során, viszont nagyon meggyőző volt a Plzen játéka és a mai mérkőzésen, ha képesek nyerni a Slavia Praha ellen, akkor át is veszik az első pozíciót! A vendégek ellen viszont nem lesz ilyen egyszerű dolguk, hiszen a Slavia 8 forduló alatt 31 gólt szerzett, ami egészen elképesztő teljesítménynek mondható és láthatóan a nemzetközi kupaporondon is szeret gólokban gazdag mérkőzéseket játszani a csapat. 

Plzen - Slavia PrahaFogadási határidő: 19:00

Összességében egy nagyon izgalmas mérkőzésre számítunk ezen az összecsapáson. Mindkét együttes remek formának örvend, nagyon erős támadósorok feszülnek egymásnak és azért azt láthattuk már az előző tétmérkőzéseken, hogy a védelmek sebezhetőek. 2022-ben már kétszer is találkoztak egymással a csapatok és mindkét alkalommal 1-1-es döntetlennel zártak a felek. A Slavia idén nyíltan támad, ebben a stratégiában pedig borítékolva vannak a gólok. Persze nem várjuk azt a vendégektől, hogy ma fejjel rohanjanak a falnak, de annyi biztos, hogy az ő védelmük jóval inkább sebezhetőbb, mint a Plzen csapatáé és a védekező játékkal bizony komoly problémák akadhatnak a Plzen otthonában. Úgyhogy itt is a gólokban látunk fantáziát és a gólváltásra fogadunk, ami a felek egymás elleni eredményeiben elég sokszor teljesült! Bízunk benne, hogy most is így lesz! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja! 

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds: 1.82

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: